szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

A be nem vált kívánság

Sulyok József, 2013. ápr. 01.


Előzménye: Hihetetlen fordulat: a nem várt kitüntetés

Az ár és belvízvédekezésben való permanens szervezési, irányítási részvétel végigkísérte munkás éveimet. A legemlékezetesebb történetek természetesen az 1970-es tavaszi, nagy szatmári árvíz és annak következményei maradtak.
 

A be nem vált kívánság

Mivel Vásárosnamény után sorsom, 1972-ben előbb Ibrányba, majd 1981-ben pedig Tiszavasváriba vezényelt, így mindig a Tisza és más folyások közelében dolgoztam. A természeti törvények folytán szinte minden évben Tiszadob, Tiszadada, Rakamaz, Gávavencsellő térségében árvízvédekezést, míg Tiszavasváriban jelentős, több irányú belvízvédekezést kellett munkatársaimmal levezényelni, többnyire sikerrel.


Ma már e területeken is kisebb az árvízveszély, mert jelentős töltéserősítési, magasítási programot hajtott végre a vízügyi kormányzat. A polgári védelem, a tűzoltóság, a vízügy, majd a katasztrófavédelmi egységek vezetésével, tevőleges közreműködésével sikerült úrrá lenni az elemeken, vagy ha mégsem, akkor igyekeztünk mérsékelni a kárt, menteni a menthetőt. Majd minden évben a Polgári Védelmi Nap keretében megyei szinten értékeltük, elemeztük a tevékenységet. Így történt ez 2001. március 2.-án is, amikor Tiszavasváriban, kihelyezett megyei ünnepséget rendeztünk.

 

Dányi Béla alezredes, a városi és térségi PV. irodavezető és én házigazdaként fogadtuk és köszöntöttük Szabolcs Szatmár Bereg Megye minden pontjáról érkező vezető PV, tűzoltó tisztségviselőket, központi vendégeket. Dr. Helmeczi László megyei közgyűlési elnök évértékelő és a várható tavaszi árvízveszélyre felhívó beszéde után, a helyi Kabai János Általános iskola tanulói megható műsorral tisztelegtek az ünnepeltek, a mindennapi hősök előtt.


Majd én zártam a köszöntők sorát, többek között azzal, hogy visszatekintettem az elemekkel való örök emberi küzdelmekre, benne személyes, három évtizedes emlékeimre. Végezetül az előző fejezetben leírt, engem ihlető drámai történet ismertetése után, felolvastam az 1970. május 22-én írt versemet.


Zöldár


És jött az ár, csak jött.
Tisza, Szamos, Kraszna egybekeltek.
Buzgárkölykök vitték a fátylat,
előhírnökként meneteltek.


Csak jött a zavaros nász, csak jött.
Éhes víz kése partjaiba vágott,
menyasszonytáncát hömpölyögte,
a falut szegélyező Szakadó gáton.


Csak jött, csak jött, csak jött,
megveszett vize nagy volt és habos.
A többhetes lakomára egy néni kicsi háza,
és negyven község lett hivatalos.


A füvek, virágok tort ültek a réten,
bogárszárnyak vész kopogtak a gallyakon,
az ár űzte, iszapszagú szél is zúgta:
Ne kapálj öreg néni, baj van otthon!


Otthagyott mindent, futott a faluba,
a megvadult zúgás már fülébe szaggatott,
mikor egy katona áll elé az úton,
hol az ár tajtékja őrülten átcsapott.


Mama! Ne menjen tovább, nem szabad.
Nézze, ott már derékig ér az ár,
zúdul be az ablakon, a fal is megrepedt,
mindjárt összedől a ház.


Hagyj fiam! Be kell, hogy menjek,
nem hagyhatom azt, ami az enyém,
innen temettem el a férjem tíz éve,
a mi munkánk ez, magára nem hagyhatom én.


Néni! Ne menjen be, nem szabad!
Parancs, hogy a rendért használjam fegyverem,
s ha így szól a parancs, én betartom,
még ha fáj is, ha nem megy el, megteszem!


Nem bánom! Lőj csak fiam!
Istenverte átok, mi ránk szakadt.
Évek keserve, életem értelme ott lebeg,
hogy megeméssze az áradat.


Míg a katona szólt, az újabb rohanóknak,
a néni derékig gázolt a szennyes vízbe,
hogy testével védje meggörnyedt házát,
de gátnak a marék földet hiába vitte.


Az ajtóüveg dühétől összetört,
s míg bejutott, szilánkok vérezték a kezét,
megvetette vízben ringó ágyát, s lefeküdt.
Talán először nem várta meg az estét.

----------…----------

Később mondták, kik arra jártak,
hogy amikor a ház vízre hajtotta tetejét,
a katona az úton állt és zokogott,
s csak nézte, nézte a ház helyét.

 

Vásárosnamény, 1970. 05. 22.
Sulyok József

 

A szavalat után a teremben döbbent csend támadt. A sok, szomorú történetet átélt tiszt közül nem egy könnyekig meghatódott. Majd mondandómat azzal az óhajjal fejezetem be:
- Remélem, soha sem kell átélnünk hasonló, tragikus kimenetelű katasztrófát, mint amilyen az 1970-es árvíz volt.


A vendégek egyetértően bólogattak, tekintettel arra, hogy az ünnepség után néhány nappal várták megyénkben a Tisza tetőzését. Ott, s akkor nem sejtettük, ahogy mondani szokták, „rászóltam”, mert négy nap múlva, 2001. március 6-án 13.30-kor Tarpánál átszakadt a Tisza gátja, s hatalmas, pusztító ár öntötte el szülőföldemet, a Bereget. 

 

Kapcsolódó cikk:

Beolvasás
 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!