Eszter és a villanyfény
Sulyok József, 2012. dec. 11.
Egyik kora este, Eszter nagyszüleivel a televízióban egy vetélkedőt nézett, amikor váratlanul sötét lett.
- Elment az áram - konstatálta Eszter.
- Majd visszajön - felelte rá nagypapája.
- Hozzál, légy szi’ elemlámpát, nem szeretek sötétben ülni – kérte Eszter.
- Ne hozzak inkább petróleumlámpát a régiségek közül? – kötekedett nagypapa. – Vagy mécsest, gyertyát, hiszen évszázadokon át azokkal világított az emberiség. Vagy rakjunk tüzet a nappali szoba közepén, mint az ősember a barlangjában?
- Nagyon vicces. Az már régen volt. – válaszolta Eszter.
- Nem volt az olyan régen. – emlékezett vissza nagypapa, miközben felkapcsolta az elemlámpát. – Gyerekkoromban az 1940-es, 50-es években is még petróleumlámpával világítottak az emberek. A petróleum drága kincsnek, sokszor hiánycikknek számított, így nagyon spóroltak vele.
Ha nem volt muszáj, nem gyújtották meg a lámpát vagy úgy letekerték a kanócot, hogy éppen csak pislákoljon a fénye. Ha nem volt fontos, meg sem gyújtották a lámpát, inkább kinyitották a lemezből készült, csikós spór ajtaját vagy levettek a plattról egy-két karika vasat, s onnan terjedt gyenge fény, nagy árnyékkal a szobába. Ilyen félhomályos, téli estéken lehetett mindenféle lidérces, boszorkányos történetekkel riogatni a gyerekeket.
- Nagyon szellemes lehetett. – szólt közbe Eszter.
- Ha kintről a hidegről jött be valaki - folytatta nagypapa - kezével körbefogta a lámpaüveget kis távolságra, hogy meg ne égjen a keze és ott melengette gémberedett ujjait. A férfiak, ha pillepapírba sodortak dohányt, a kész cigarettát szájukba véve, a lámpa fölé tartva gyújtották meg, mert drága volt a gyufa is. Nem pazarolták.
Aki pipázott, az a nyitott tűzhelyajtón keresztül, csupasz kézzel kikapott egy izzó parazsat, s azt tette a dohánnyal magtömött pipa tetejére, és sűrűn szipákolni kezdte a pipaszárat.
A jó szomszédok leginkább lisztet, cukrot, sót és petróleumot kértek kölcsön egymástól, ha nekik kifogyott. Ha a vaksötétben jószághoz kellett kimenni, krumpliért a verembe vagy szomszédolni, akkor petróleumos viharlámpát használtak, hogy el ne fújja a szél a lángját.
Mondandóját befejezve, oldalra mutatott, s kérdezte:
- Látod ott a lépcsőnél azt a rézből készült, szép álló petróleumlámpát? Azt az édesanyám, a te dédnagymamád kapta nászajándékba 1947 elején, s míg nem volt villany a lakásunkban, alsós gyerekként e mellett tanultam én is.
Ekkor váratlanul szemet kápráztató fény árasztotta el a félhomályos szobát, visszajött az áram. Eszter felállt, odament a petróleumlámpához, megsimogatta, majd azt mondta:
- Nem is olyan nagy baj, hogy egy kis időre elment az áram, így megtudhattam e csodás lámpa történetét is.
Kapcsolódó cikk:
Facebook Twitter GoogleStartlap
2022.január 10., hétfő / 18:56