szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Ezért tegyünk növényt a fürdőbe

Sulyok Józsefné, 2016. jan. 25.


Egy-két cserép virágnak még a legkisebb fürdőben is lehet helyet szorítani, csak legyen ablaka.

Ezért tegyünk növényt a fürdőbe

Csodaszép, illatos virágokkal örvendezteti meg az orchideafélék közé tartozó bugakosbor. Napos helyet igényel. Elég, ha ültető-közegét lágy vízzel permetezve tartja nedvesen, nem kell öntözni. Az optimális páratartalom pedig eleve adott egy rendszeresen használt fürdőszobában.

Vidám színfolt, egymagában is gyönyörű a lilás virágú szakállbromélia. Levélzetéből egymáshoz simuló rózsaszínes, pikkelyszerű fellevelek emelkednek ki, közülük bújnak majd elő a liláskék virágok. Fény és melegkedvelő növény, az öntözővizet a levéltölcsérbe kell önteni.

Egyes fajták kifejezetten élvezik a párás környezetet, ráadásul kevés fényre van szükségük. A tágas és világos fürdőszobában jukkát, madárfészekpáfrányt, vénuszfodorkát és sárkányfát is tarthat.

Ha szűkös a hely, teheti őket az ablakpárkányra, a mosdó mellé, illetve a kád szélére. De mielőtt megvásárolja a növényeket, előtte tájékozódjon azok igényeiről.

Az otthoni wellness-oázisban impozáns látványt nyújt a keskenylevelű datolyapálma. Világos helyet válasszon számára, és ahol nem kell kerülgetni. A földjét tartsa egyenletesen nedvesen. Kedveli a vízzel történő permetezést. 

Kapcsolódó cikk: Csillogó otthon vegyszerek nélkül




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2021.október 11., hétfő / 10:21

Így ültess abesszín kardvirágot!

2021.szeptember 07., kedd / 11:46

Mivel helyettesíthető a BI 58 rovarölő, ami legalább olyan hatásos, mint a volt permetezőszer?

2021.augusztus 10., kedd / 08:22

Mivel helyettesíthető a BI 58 rovarölő, ami legalább olyan hatásos, mint a volt permetezőszer?

2021.július 04., vasárnap / 15:32

Igazi különlegességek a világból

2021.május 18., kedd / 18:35

Fenyőfa védelme pókszerű fekete bogarak ellen

2021.május 03., hétfő / 17:53

Kovács Ferenc Nyírfa megmentése

2021.április 04., vasárnap / 18:33

Profil módosítás - Visszajelzés


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia