Fióka mentés - életmentő segítség vagy ok nélküli beavatkozás?
Sulyok Timea, 2010. máj. 07.
Forrás:MME
Május elejétől augusztusig rengeteg bejelentést kapunk megmentendő madarakról. A legtöbbjük nem árvult el, ezért a legnagyobb segítség számukra az, ha nem fogjuk meg, nem visszük el élőhelyéről. Ha ezt mégis megtettük, mielőbb elengedjük őket a megtalálás helyén. A jó szándék sokszor kevés, felelősségünk, hogy felismerjük a helyzetet, a döntést nem emocionális alapok szerint, hanem szakmai szempontok alapján kell meghoznunk!
A madármentésben (is) fontos szempont, hogy valóban jót és jókor tegyünk, ami csak akkor lehetséges, ha elsősorban nem érzelmi, hanem - ismerve a madarak viselkedését - szakmai alapon döntünk. A magányosnak tűnő tollas fióka többnyire nem árva, nem érte baleset – ez a jelenség a madarak túlélését segítő finoman hangolt viselkedési mechanizmus.
A magányosan kóborló fiókák (a képen fekete rigó fióka) szinte soha
nem árvák, hanem a faj túlélése szempontjából fontos
"szétszóródni és túlélni" biológiai parancsnak
tesznek eleget.
Az ágak között szabadon költő madarak fészekaljaira nagy veszélyt jelentenek a ragadozók. Ezért ezek a fajok a teljes önállósodás, a tökéletes röpképesség elérése előtt elhagyják a fészket, egymástól és a fészektől eltávolodva magányosan, de szülői segítséggel kezdik meg fészken kívüli életüket majd önállósodásukat. A korai fészekelhagyó madarak ekkor még nem önellátóak és a teljes értékű repülés eléréséig 5-10 napot kell még fejlődniük, a szülők a sűrű növényzetben rejtőzködő fiókákkal hang útján tartják a kapcsolatot, így találják meg és etetik őket folyamatosan.
Az ilyen viselkedésű fajok fészkeinek mérete is csak akkora, és konstrukciója is olyan (gyengébb anyagokból áll és kevésbé strapabíró, mint például a gallyfészkek), hogy a maximum 70%-os fejlettségi állapotú (méretű) fiókák befogadására alkalmasak, ezért az ezt a méretet és életkort elérő fiataloknak el is kell hagyniuk a fészket, mivel abban egyszerűen fizikailag nem férnek el többé.
A részleges fészekhagyó madarak fiókái gyakran a szülők riasztó hangjára ugrálnak ki a fészekből, és ezzel - mintha egy ajtó záródna be - egy korszak is lezárul az életükben. Ezért nem nagyon érdemes a visszahelyezésükkel kínlódni, mert szinte bizonyosan nem maradnak meg ott, amint elvesszük a kezünket, az első zajra rugóként pattannak ki.
Amennyiben tisztában vagyunk a korai fészekelhagyó viselkedés okaival és működésével jobb döntéseket hozhatunk arról, hogy melyik fióka szorul segítségre, és melyiket kell megfogás nélkül tovább engedni, maximum a közeli sűrűbe menekíteni.
A helyszűke (és a ragadozóveszély) miatt a fészket a fejlődés korai
szakaszában elhagyó fiókák (a következő két képen fekete rigó)
a közeli sűrű aljnövényzetben rejtőznek el, és a hangjukkal hívják magukhoz
az etető szülőket.
Melyik fiókát nem kell megmenteni?
Énekesmadarak esetében a teljes testükön repülőtollakkal fedett; jól szaladó, a szárnyukkal eközben erőteljesen verdeső és valamilyen szinten repülni képes; élénken menekülő; az ágakon stabilan megkapaszkodni tudó; nem bágyadt; láthatóan nem beteg vagy legyengült madarakat ne "mentsük meg"! Ezek a fiókák a túlélő stratégia alapján cselekednek és nem árvák. Befogásukkal értelmetlenül kiszakítjuk őket fejlődési környezetükből, azt kockáztatva, hogy a természeteshez képest hiányos táplálásunkkal csont- és tollfejlődési problémákat okozunk nekik.
A főváros belterületein is gyakori récék fiókái fészekhagyók, a kikelést követően néhány órával elhagyják a fészket, és a szülők vezetésével a közeli tavakra, folyószakaszokra húzódnak, ahol kevés ragadozó fenyegeti őket. Ezeknek a fajoknak a fiókái születésüktől önellátók, maguk keresik meg a táplálékukat; a testvérek közelsége és a szülők jelenléte a ragadozók elleni védelem és a túlélés szabályainak megtanulása okán fontos. Ha a településen ilyen réce családdal találkozunk, az a legjobb, ha segítünk nekik (terelgetés) eljutni a legközelebbi vízhez (általában ennek közelében költenek). A magányosan tipegő kis réce szinte biztosan lemaradt a közelben lévő családjától; az ilyen "árvákat" érdemes visszajuttatni a többiekhez.
aljnövényzetben rejtőznek el, és a hangjukkal hívják magukhoz
az etető szülőket.
Melyik fióka igényelhet segítséget?
Bármely madárfaj esetében igaz, hogy a csupasz (sokszor még nem kinyílt szemű), állni és járni nem tudó, csak fehér pehelytollakkal fedett testű fiókák segítségre szorulnak. Ugyan ilyen alapelv, hogy a bármilyen korú sérült, a szárnyát vagy a lábát furcsán tartó, lógató, vérző sebű fiókák is beavatkozást igényelnek.
... a röpképesség eléréséig szükségük van a szülők és a testvérek
közelsége nyújtotta biztonságra.Bár a tőkés récék fiókái kikelésüket követően önállóan képesek
úszni és táplálékot keresni ...
A nagy(obb) testű fajok, elsősorban a gólyák és a ragadozó madarak, különösen a sasok már teljesen kitollasodott, a felnőtt egyedekhez hasonló megjelenésű és méretű fiókái csak a tökéletes röpképesség elérésével vállnak önállóvá (de nem önellátóvá), ezért ha ilyen madarat találunk, rajtuk is segíteni kell. Ilyenkor az a legjobb, ha a közelben (általában a fejünk felett) megtalálható fészekbe kerülnek vissza (sokszor a Tűzoltóság vagy az ELMŰ segítségével) a fiókák.
Elsősorban a települési madaraknál fordulhat elő, hogy extrém helyre költenek. Ilyenkor - ha úgy érezzük, hogy a fészekalj veszélyben van - szintén érdemes beavatkozni, de ezt tényleg csak akkor tegyük meg, ha esély sincs a biztonságos kirepülésre.
Kapcsolódó rovatok:
Kapcsolódó könyv:
Facebook Twitter GoogleStartlap
2020.december 09., szerda / 19:14