Határon

Sulyok Józsefné, 2014. okt. 20.

---

Az emberi lét, s nem lét határán,
a lélek útra kész, de még nem szökik.
Az alélt test nyugszik a felezőn,
a pálya nem, csak a szereplő változik.

Időtelen és folytonos a küzdés,
az egyéni útra kelés rejtjeles.
Míg a test bírja a kapott kegyet,
nem szállhat el az utolsó lehelet.

A miért így, a miért ekkor kérdés fikció,
a még maradóknak ravatali hagyaték.
A létért küzdő test ösztönös szívóssága,
a magányos Énségnek egyetlen haladék.

Amikor már véges a gyógyító erő,
s a Teremtő is félrefordítja fejét,
az emberi lét, s nem lét határán,
a tudat kinek, s minek keresse a kegyét?

Az utolsónak illanó lélektelen lélek
lehet a végső, vagy kezdő kapaszkodó?
A mindenségi lét örök körforgásában,
az ígért mennyei váltságról álmodozó?

Az elmúlásban tudati reménysugár,
az osztódás nem okozza megsemmisülését,
az élő anyag járja az örök keringőt,
s hozzá árvult lelkek zengik a szférák zenéjét.

Kapcsolódó cikk:

Krémalma: húsa a körtéé, íze az ananászé

---

Facebook Twitter GoogleStartlap

Hozzászólások