szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Hihetetlen fordulat: a nem várt kitüntetés

Sulyok József, 2013. márc. 25.


Előzménye: A roppant fontos jelentés

Újabb két nap múlva tudtam, rövid időre hazamenni. Ekkor találkoztam a szüleim által befogadott árvízi menekültekkel, a 20 év körüli fiatalasszonnyal, 1 éves kisfiával és zárkózott, mogorvának tűnő anyósával.  A fiatalasszonnyal - mint akiknek közös titkuk van - egy pillanatra összemosolyogtunk.

Hihetetlen fordulat: a nem várt kitüntetés

Egyébként neki sem volt kedve mosolyogni. Elkeseredésük érthető volt, hiszen mindenüket tönkretette az áradat. Hírt nem kaptak az otthon maradt férfiakról, akik a vízben álló ház körül igyekeztek menteni a menthetőt, védett, magaslati helyre hajtani, vinni, ellátni az állatokat. Védekezni, ott már nem kellett, csak bízni a csodában, hogy rövid időn belül nem dől össze a ház, s remélhették, valahová kimenthetők a bútorok, értékek, takarmányok.


A vendégeinket akkor láttam először és utoljára, mert amikor legközelebb hazamentem, már nem voltak ott. Egy árvízi segélycsomagból kapott plédet hagytak az ágyamon. Szándékosan vagy véletlenül, nem tudom. Sokáig megvolt és emlékeztetett rájuk. Édesanyám 1972. februári, váratlan haláláig ritka levelezéssel tartotta velük a kapcsolatot.


Ahogy csökkent a térségben az árvízveszély, úgy növekedett az adminisztrációs feladatunk. Minden felettes szerv szinte azonnal tudni akarta a katasztrófa okozta közvetlen és közvetett károkat, azok költségeit, a felhasznált anyagok, eszközök elszámolását, a védekezésben, a károsultak ellátásában résztvevő szervezetek, személyek költségeit.


A nem fogyó anyagok visszavételezésének, leltározásának, raktározásának helyzetét stb. Az egész nyarunk, ezen feladatoknak való megfeleléssel telt el. Közben természetesen kaptunk aggasztó, szomorú híreket a szatmári falvak helyzetéről, a kilátástalannak tűnő emberi sorsokról. Egy részét hivatalos híradásokból, értekezleteken ismertetett előadásokon hallottuk. Néhány információ nem hivatalos csatornákon jutott el hozzánk.


Ilyen történet volt, hogy egy meg nem nevezett községben, a kövesútra kivezényelt, rendfenntartó katona határozott tiltása ellenére, egy idős néni visszament méteres vízben álló házába, és ahogy bement, rádőlt a ház. Esély sem volt arra, hogy kimentsék. Az elterjedt hír hitelességét, igaz voltát sohasem tudtam meg, de maga a történet lehetősége, drámaisága oly mértékben meghatott, hogy 1970. május 22-én erről egy verset írtam. Akkor nem sejtettem, hogy három évtized után újra aktuális lehet a beregi, szatmári vidéken annak veszélye, hogy szinte egész települések tűnhetnek el, válhatnak az árvíz martalékává.


A Polgári Védelem, az építési hatóság a mentés, romeltakarítás után, az újjáépítés segítésére helyezte a hangsúlyt. Az egész ország megmozdult. Építő brigádok, más kollektívák, segéd munkaerők, katonák, építő iparosok, szövetkezetek gyorsított ütemben dolgoztak, hogy télre a sátrakban, melléképületekben, vagy rokonoknál meghúzódó árvízkárosultak feje fölött új vagy helyreállított lakás legyen. Az állami gondoskodást, összefogást látva, a szörnyű sorscsapást át nem élők, az épülő, szépülő falvakat szemlélve, az árvizet aranyvíznek keresztelték át. Az érintettek nem kis bosszúságára.


Magánéletemben jelentős változás állt be ebben az időben, hiszen 1970 szeptemberétől felvettek a Veszprémi Tanácsakadémia nappali tagozatára.  Ott kaptam egy hivatalos értesítést októberben, hogy feltétlenül jöjjek haza Vásárosnaményba, az árvízi védekezést lezáró, összegző értekezletre. Ezen az ünnepélyes keretek között megtartott rendezvényen - másokkal együtt - kitüntettek.

 

Ekkor kaptam meg életem első, kormánykitüntetését, melyet 23 évesen meghatódva vettem át. Remélem, nem tűnik szerénytelenségnek, ha leírom, hogy köztisztviselői, vezetői munkám során számtalan kitüntetésben, elismerésben részesültem. Köztük a legnagyobb rangúak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsától 1986 áprilisában kapott Munka Érdemrend Ezüst fokozata, a Göncz Árpád Köztársasági Elnök által 1995 októberében adományozott Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt és a Mádl Ferenc Köztársasági Elnök által 2003 augusztusában nekem ítélt Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje. Szépek, kivételesek, rangosak. Büszke vagyok rá, hogy érdemesnek tartottak az adományozók viselésükre, de be kell vallanom, hogy nekem mégis az a szerényebb kivitelű Árvízvédelemért kitüntetés marad a legkedvesebb, legemlékezetesebb.

 

Az 1970-es árvízi védekezés szervezésében teljesített kimagasló munkája elismeréseként léptették elő Hernádi András főhadnagyot, soron kívül századossá. A hirtelen haragú, de csupa szív, tettre kész embert, aki korai, váratlan halála miatt nem sokáig lehetett közöttünk. További sorsunk, életünk más-más irányt vett, s a nagy, szörnyű 1970-es árvíz után talán három-négy alkalommal találkoztam vele, de emlékét szívemben őrzöm. Befejező rész: A be nem vált kívánság

 

Kapcsolódó cikk:

Ma már történelem - Göncz Árpád Tiszavasváriban




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!