szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Így telepítsd a díszcserjét!

Sulyok Józsefné, 2015. máj. 05.


Ahhoz, hogy a megvásárolt növényeink túl is éljék az ültetés folyamatát, a következőket érdemes tennünk.

Így telepítsd a díszcserjét!

KEzüstfenyőinket földlabdával, fóliába csomagolva szállítják. Az elültetéséhez 80x80 cm-es átmérőjű és kb. 60 cm mélységű gödröt kell ásnunk. Az ezüstfenyőt a gödör közepébe állítjuk, a lebontott fóliát kihúzzuk a földlabda alól, és a gödör földjét behúzzuk, miközben mozdulatlanul tartjuk a fenyőt. Amikor a gödör színig telt földdel, óvatosan körültapossuk úgy, hogy a földlabdát ne sértsük meg. Amikor a gödör földje eléggé tömörítve van, bőségesen beöntözzük, majd amikor a víz lehúzódott, a víz által lemosott talajt pótoljuk. Ezután kis földtányért készítünk, és 2-3 naponként bőségesen öntözzünk.

A magról nevelt ezüstfenyő késő ősszel, és kora tavasszal még vad zöld színű, de ahogy megindul a nedvkeringés, illetve a gyantaképződés, fokról-fokra nyeri vissza gyönyörű ezüstös színét.

Ültethető szeptembertől fagyokig is, de ajánlatosabb a tavaszi telepítés, márciustól április végéig, mert megeredésük, fejlődésük jobban biztosított, mint az őszi ültetésnél.

Ültetésnél vigyázzunk, hogy olyan mélyre kerüljön az ezüstfenyő a talajba, mint volt a faiskolában, a nevelésének színhelyén.

A tuják telepítése mindenben azonos az ezüstfenyők telepítésével, de méretükhöz képest kisebb gödörrel is beérik.

Díszcserjék telepítése, gondozása

A díszcserjék részére a talajt ugyanúgy készítjük el, mint a rózsáknál. Azonos méretű gödröt kell ásni, vagyis 40x40 cm-es gödröt, és egymástól 70 cm-es legyen a tőtávolság. Az ültetésük is csaknem megegyezik a rózsáéval, azzal az eltéréssel, hogy a díszcserjék telepítésekor csak 15-20 cm magasra kell felhúzni a talajt a cserje köré. Kizárólag azért, hogy a téli fagyok le ne húzódjanak a gyökeréig. Ebből következik, hogy a tavaszi ültetés esetén egyáltalán nem szükséges felhúzni a földet a díszcserjékre, hanem kiültetéskor mindjárt földtányért alakítunk, hogy öntözéskor ott az öntözővíz megálljon.

A díszcserjéket szállítás előtt kellően visszavágják, azokat tehát metszeni ültetéskor nem szükséges. További ápolásuk abból áll, hogy tavaszonként a törött, keresztbe álló vesszőket eltávolítjuk, és levéltetű ellen nyaranta 2-3 alkalommal permetezzük.

Ezüstfenyők, díszcserjék, tuják trágyázását úgy oldjuk meg, hogy ősszel bőségesen megszórjuk bármilyen szerves trágyával, melyet a talajba beásunk.

Kapcsolódó cikk: Telepíts egyszerűen sövényt ősszel!

 

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2020.szeptember 05., szombat / 20:53

Mezei tücskök ellen mitévő legyek?

2020.szeptember 03., csütörtök / 16:50

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 03., csütörtök / 16:25

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 03., csütörtök / 15:34

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 03., csütörtök / 15:20

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 02., szerda / 20:48

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 02., szerda / 20:46

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(

2020.szeptember 02., szerda / 14:44

Yukkám levelei száradnak, foltosak :(


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia