szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Készítsünk szélcsengőt, egyszerűen, ingyen

Scheftsik Tamás, 2014. szept. 23.


A szélcsengő egy könnyen elkészíthető, kedves és mutatós kis dísz, amiben még a gyerekek is segíthetnek. Ha egy kicsit körbenézünk a háztartásban, akkor egyetlen fillér ráfordítás nélkül is elkészthetjük, így pedig új funkciót is adhatunk olyan tárgyainknak, amikről azt hittünk, már csak a helyet foglalják.

Készítsünk szélcsengőt, egyszerűen, ingyen

CD

Talán az egyik legegyszerűbb szélcsengő az, amit CD-kből rakunk össze. Ez talán azért van így, mert minden egyben van bennük, ami csak kell: szépen csillognak, lukas a közepük, és kerekek is. a csillogás miértje egyértelmű, ezt nem is kell magyarázni. A kerekség azért fontos, mert a szélcsengők alapja jellemzően ez a forma. Ez nincs kőbe vésve, de valóban könnyű vele dolgozni. Nagy előnye a CD-nek, hogy nem törik olyan egyszerűen, így a fúrással sem lehetnek gondjaink. Adott távolságban fúrjunk meg egy CD-t – ez lesz az alapunk. A lógatáshoz szükségünk lesz vékonyabb zsinegre, esetleg damilra, kinek mi tetszik jobban. Ha rendezettebb képet szeretnénk, akkor a lógatandó CD-ket is fúrjuk meg két ponton, egymással szemben. Az alapon fűzzük át a zsineget, és csomózzuk meg, hogy ne tudjon kijönni a lukon a vége. A lógatandó CD egyik lukába fűzzük be a zsineg másik végét, és csomózzuk el. A szemben lévő lukba ugyancsak mehet egy zsineg csomóval, majd a következő CD, és így tovább. Akkor is nagyon mutatós lesz az eredmény, ha egy sorban több CD is lóg, de az is nagyon szép, ha az alap egy lukából csak egy Cd lóg alá. Ekkor a zsineg hosszát fokozatosan növeljük, ezáltal egy kellemesen tekeredő formát kapunk.

Fémek

Ha szeretnénk, hogy a csengőnk – nevéhez híven – hangot is adjon ki, akkor a lógatott részek legyenek valamilyen fémből. Hogy pontosan miből, az teljesen ránk van bízva. A megmaradt kulcsok erre tökéletesen alkalmasak. Először is fessük le őket szép színesre, de csak a két nagyobb felületen. Az oldalát hagyjuk ki, mert így jobban csillog, és a csilingelése is szebb lesz. Használhatjuk a már említett CD alapot, csak arra figyeljünk, hogy ebben az esetben ne kapukulcsokat használjuk, hanem csak a „modern” kisebb ajtókulcsokat, mert nagy lesz a súly.

Ha a kulcsoknál nehezebb alapanyagot választunk, akkor egy fa lapból vágjunk ki hozzá egy kör alapot. Ezután nézzünk szét a konyhában, és keressünk olyan evőeszközöket, amik már nem kellenek, kilógnak a készletből, vagy egyszerűen jobban mutatnának díszként. Egy fúró segítségével lukasszuk ki a nyelük végét, hogy fel lehessen őket lógatni. Aki nem szeretne furkálni, az válasszon olyan evőeszközt, aminek a nyele a végén kiszélesedik, ez esetben egy zsineggel, vagy vékony dróttal is fel tudja majd lógatni.

Csigák

Végre, itt a megoldás arra, hogy mihez is kezdjünk a padláson, vagy pincében felhalmozott, nyaralásokon szerzett csigákkal és kagylókkal. Válogassuk ki azokat a darabokat, amik igazán szépek, és nagyon óvatosan fúrjunk rájuk lukat. Aki fél, hogy összeroppannak a kincsei, az használhat erős ragasztót is, és úgy is rögzítheti a kagylókat, csigákat a zsineghez. A CD ebben az esetben is tökéletes alap lehet, de ha a dobozban bujkálva találunk egy szép, és ép tengeri csillagot, akkor azt is használhatjuk arra, hogy a kagylós zsinegeket tartsa.

Kapcsolódó cikk: Építs játszóteret!




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2021.október 11., hétfő / 10:21

Így ültess abesszín kardvirágot!

2021.szeptember 07., kedd / 11:46

Mivel helyettesíthető a BI 58 rovarölő, ami legalább olyan hatásos, mint a volt permetezőszer?

2021.augusztus 10., kedd / 08:22

Mivel helyettesíthető a BI 58 rovarölő, ami legalább olyan hatásos, mint a volt permetezőszer?

2021.július 04., vasárnap / 15:32

Igazi különlegességek a világból

2021.május 18., kedd / 18:35

Fenyőfa védelme pókszerű fekete bogarak ellen

2021.május 03., hétfő / 17:53

Kovács Ferenc Nyírfa megmentése

2021.április 04., vasárnap / 18:33

Profil módosítás - Visszajelzés


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia