szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Konyha módi

Sulyok Timea, 2009. ápr. 15.


Egy háziasszony számára nincs annyi hely, amennyi elég lenne a háztartási és konyhai eszközök tárolására.

 

Éppen ezért konyhánk tervezésénél számoljunk „ráhagyással”, s gondoljuk végig, hogy egy-egy eszközt vagy edényt milyen gyakran használunk, s a szerint helyezzük el a helyiségben. Fontos szempont az is, hogy megmutatni vagy elrejteni szeretnénk a konyhai segédeszközöket.

 

Sokkal örömtelibb a főzés, ha minden eszköz kéz alatt van vagy egyszerűen elővehető. Gyakran tapasztaljuk, hogy az fontos apróságok eltűnnek, ezzel nem kis bosszúságot okozva. Erre lehet megoldás, ha tervezünk egy-két jó helyen lévő kisebb fiókot, s kellő figyelmet fordítunk a belső osztására, mely ennek következtében rendben és rendszerben tartja hasznos és praktikus tárgyainkat.

 

Ha evőeszköz-tárolóra gondolunk, akkor először a jól ismert műanyag tároló jut eszünkbe. Akinek ez nem nyeri el tetszését, választhat fából vagy fémből készült rekeszeket is.

 

Tegyünk csúszásgátló gumiszőnyeget a fiókba, így egy-egy kihúzás alkalmával a benne lévő holmik nem fognak ide-oda csúszkálni.

 

A mély fiókok nemcsak a nagyobb edények tárolására alkalmasak, hanem a tányérok elhelyezésére is. Ehhez az szükséges, hogy a fiók alja lyukacsos lemezből készüljön, melybe rögzíthető két-két pár edénytartó fémtüske - mely igény szerint áthelyezhető -, a tányérok megtámasztása érdekében.

 

A polcot vagy fiókot részesítsük-e előnyben?
A polcok kiválóan alkalmasak a ritkábban használt tárgyak tárolására, hiszen a pocok mindkét szintjén - felső és alsó - kissé nehézkes a kívánt eszközökhöz való hozzáférés. A fiókok pedig áttekinthetőségük miatt praktikusak, hiszen a leghátsó zugban elhelyezett tárgyak is könnyedén hozzáférhetőek.
Folytatása: Konyha módi 2.

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2022.augusztus 08., hétfő / 14:23

Milyen betegsége van a virágomnak? Hogy kezeljem?

2022.július 26., kedd / 18:16

Tanyasi élet Bűd és Szentmihály környékén 4.

2022.január 10., hétfő / 18:56

Yucca pálma levelek száradása

2021.november 24., szerda / 16:27

Rhododendron (Bonsai)

2021.október 11., hétfő / 10:21

Így ültess abesszín kardvirágot!

2021.szeptember 07., kedd / 11:46

Mivel helyettesíthető a BI 58 rovarölő, ami legalább olyan hatásos, mint a volt permetezőszer?

2021.augusztus 10., kedd / 08:22

Mivel helyettesíthető a BI 58 rovarölő, ami legalább olyan hatásos, mint a volt permetezőszer?

2021.július 04., vasárnap / 15:32

Igazi különlegességek a világból


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia