szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Öreg zenész balladája

Sulyok József, 2012. márc. 01.


 

Öreg zenész balladája

Dal fonta át szívem, lelkem,
hangszerem volt minden kincsem.
Vidám voltam és nyugtalan,
játék nélkül boldogtalan.

 

Röpültem, mikor zenéltem,
nem lesz vége, azt reméltem.
Nem törődtem semmi mással,
bajjal, gonddal, elmúlással.

 

Zene volt a nagy szerelmem,
hűtlen hozzá sosem lettem,
hűségemet nem értették,
leszólták és megvetették.

 

De hangszerem, nem adtam bérbe,
melódiám szállt a térbe,
ha játszottam, követ voltam,
szférák húrján vándoroltam.

 

Zene nyelvén tárulkoztam,
a világgal kacérkodtam,
nem figyeltem címre, rangra,
csak a tökéletes hangra.

 

Most már tudom, addig élek,
míg a világnak zenélek.
Szelek szárnyán száll a dalom,
ki tudja, meddig lesz alkalom.

 

Így dalolt az öreg zenész,
míg béna nem lett az a jobb kéz.
Soha többé nem zenélt már,
hervadtak a hangfürt rózsák.

 

Ült, merenget, a múltba révedt.
Feladta; ez már nem élet.
Könnybe lábadt fáradt szeme,
s árván maradt a hangszere.

 

Kapcsolódó cikk:

Északi fény

 

 

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!