Vasvári faragó

Sulyok József, 2013. jún. 04.

---

Székébe roskadva emlékein mereng,
időnként sétára hívja görbebotja.
Aprókat lépkedve a környéken kereng,
nehezen mozdul, engedetlen csontja.

Akinek mindene volt az alkotás,
hosszú ideje már csak álmában farag.
Hajnalra köddé válik az éji látomás,
beletörődött, már nincs benne harag.

Idegenné vált a megszokott vésőkés,
nem marad ügyetlen, bénult tenyerében.
Fűrész, fúró, gyalu sorsa is pihenés,
polcon sorakozva, zárt műhely csendjében.

De a figurák, táblaképek, eszközök, tárgyak,
őrzik az őstehetség mágikus nyomatát,
a Mindent örökítő, fába vésett vágyak,
élet, s múltkorok rögzült pillanatát.

A fafaragó munkái közt’ babérjain mereng,
új képzet, forma végképp az anyagban maradt,
de könnyes szemében némi remény dereng,
a mívességben néhány követője akadt. 

 

Kapcsolódó vers:

Öreg zenész balladája

 

---

Facebook Twitter GoogleStartlap

Hozzászólások